Hangulatjelentés

Hangulatjelentés

Egyenes vonal

2018. április 09. - DiniD

Az idei évbe nagyon belehúztam továbbképzés szempontjából, április van, de már megjártam 3 tanfolyamot, több előadást és még kettőre vagyok belejelentkezve. A flossing második részén mélyítettem a gyakorlatomat, illetve a Masszőrök konferenciájára tértem be lelkesen, amikor épp nem otthon kómáltam be. 

Majd ígértem, hogy Hollandiából jelentkezem, mert az jó lesz. Sajnos nem tudtam megtenni, biztosan elkényelmesedtem, de nem a legjobb körülmények vártak ránk. Szakmailag nagyon hasznos és jó program volt ez, a negatív részét meg inkább nem mondom, mert nem látom értelmét. Apropó tulipánt sem hoztam, és fapapucsban sem táncoltam, ellenben legalább sikerült egy párszor nekem is edzeni.

Visszatérve Magyarországra már készültem is nagyon a Bellator gálára, ahol a Kölyök ismét ketrecbe lépett. Nagyon becsülöm a kitartását és szorgalmát, meg fogja csinálni, mert most is megcsinálta. Péntek este zseniális kiütéssel szépítette tovább a statisztikáját, olyannyira, hogy ismét elkapott egy picit a bunyózhatnék, amiből nagy valószínűséggel megint nem lesz semmi. 

Időrendben a következő program az országgyűlési választások volt. Kígyózó sorok, én pl másfél órát álltam sorban, rengeteg fiatal, rengeteg ember, semmi hőzöngés, szépen mindenki kivárta és megtette a voksát. Bejött a kampány, menjen el mindenki szavazni. Az azonban nem jött be, hogy a magas részvételi arány az ellenzéknek fog kedvezni. Egy jó ideje már nem foglalkozom a politikával, mert szeretek az olyan dolgokkal foglalkozni, ami közvetlen körülöttem van és van ráhatásom. Arra, hogy ki mit nyilatkozik és tesz nem igazán van ráhatásom. Ettől függetlenül szavazni mindig elmentem, és mindig pozitív voltam, de most egy kicsit reménytelennek érzem a helyzetet és én is lemondanék, ha lenne miről. Nem értem igazából, hogy fordulhat elő ilyen eredmény, amikor mindenki szidja a jelenlegi rendszert, itt valakinek vaj van a füle mögött. Rengeteg idézetet lehet ilyenkor olvasni, jobbnál jobbak, kinek mi a legfontosabb. Egy kicsit viccesre, ja nem inkább szánalmasra fordítva a szót egy klasszikus Üvegtigrissel jönnék elő:

"itt mindenki hülye?!"

Lényeg a lényeg, lassan indulok munkába, pár napig biztosan tudatosan fogom figyelni az arcokat és az eredmény azt diktálja, hogy a felnőttek majdnem fele meg van elégedve a rendszerrel, az életével. Vajon a felnőttek fele szerintetek mosolyogni fog?

A bejegyzés trackback címe:

https://dindini.blog.hu/api/trackback/id/tr1113819486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

putris72 2018.04.09. 10:25:24

Milyen mindenki??Nyilván aki dolgozik,és a családot tart el,vagy esetleg a baloldal szarban hagyta a deviza válság idején!Tudod mert ők megmondták,hogy a kormánynak nem kell segíteni a bebukott hiteleseken,mert nem a kormány vette föl a hitel!Ez volt Gyurcsány,Bajnai,és Simon MNB elnök segítsége,és véleménye az emberekről!Most megint megköszönték nekik!És inkább arra szavaztak aki legalább meg tett minden tőle telhetőt!Az meg,hogy ki volt szélsőséges a kampányban az is egyértelmű!Amíg a baloldali politikusok,újságírók,és szavazok,szerint itt mindenki agy mosott,náci,és korrupt,valamit lápavasra velük!Na addig inkább csönd legyen!A facebook élen járt!!Olyan képeket osztottak meg ahol a kormánypárti politikusok,vagy szavazóik halált kívánták,szóban vagy képekben!És ezek nem lettek letörölve,csak igen erős nyomás után! Mindig a szabad vélem,és a szólás szabadság volt az indok!Viszont a nekik nemtetsző,egyáltalán nem gyűlöletkeltó véleményeket,képben,vagy videóban azonnal törölték indok nélkül!Magyarázat azóta sem!

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.09. 10:56:34

"Bejött a kampány, menjen el mindenki szavazni."

Ha nem kampányoltok annyit, akkor nem jön be, és nincs 2/3-ad.

Vagy úgy gondoltad, csak a ballibek menjenek el ? Há mér nem szóltál hamarabb ? :DD

Anna Kiraly 2018.04.09. 10:59:49

elég csak a kommenteket elolvasni, hogy lásd mi megy ebben az országban. a cigány elérte amit akart, utál mindenki mindenkit. így szép élni...

sírjatok 2018.04.09. 11:00:26

Itt leginkább az a hülye, aki azt hiszi, hogy a közvetlen környezete = ország.

sírjatok 2018.04.09. 11:04:43

@Anna Kiraly: "cigány elérte amit akart, utál mindenki mindenkit."

Nemtod ezeket ki írta?
:
"kivánom mindenkinek aki a fiszedre szavazott, hgoy kerüjön kórházba 2 hétre. magyaroszágon."

"sajnos ilyen pöcegödörben él a magyarok 90%-a, nem hajlandók kihúzni a fejüket a saját seggükből, a nyelvüket meg orbánéból."

MAC-Ka 2018.04.09. 11:11:49

@putris72: Ha csak a fideszmédiát olvasod ilyeneket látsz...nem véletlenül. Ez a szerencsétlen tömegek manipulációjára szolgál.Meg a félelem (migráncsoktól, soostól, annak elhitetése, hogy ha nem viktor vezet, akkor vége magyarországnak sőtmitöbb a kereszténységnek) felkeltésére..
Ennyi a titok... Ez bevált már a múlt században több szociopata vezetőnek is.

Hozzászólok 2018.04.09. 11:11:58

ha úgy látod,hogy mindenki szidja a rendszert,miközben ...
akkor ez úgy lehetséges,hogy a véleményük túlreprezentált a médiában.
tehát a sajtószabadságról siránkozást abba lehet hagyni.

Egy Hun Hunniából 2018.04.09. 11:14:48

46% támogatással 2/3-ad? És nem is csalás! Sőt demo(cso)krácia!
NO COMMENT!

sírjatok 2018.04.09. 11:15:26

@MAC-Ka: " Ha csak a fideszmédiát olvasod ilyeneket látsz.."

Igen bazmeg aki az indexen, azon belül a megaballib blog.hu-n KOMMENTEL, az nyilván csak az indexmédiát olvassa.

Ma Baker 2018.04.09. 11:16:54

Most döbben rá néhány fészbúkhuszár, hogy nem mindig az "osztály bohócával" avagy a legnagyobb hangú ripaccsal ért egyet a többség.

Amúgy gondolom a posztoló Budapesten lakik, netalán valamelyik belső kerületben.
Legutóbb Hillary Clinton 95%-ot kapott Washingtonban, aztán mégis Trump nyert.

stim 2018.04.09. 11:26:46

Jó kérdés, hogy hogyan történhetett mindez ha mindenki szidta a kormányt.

Először is. Aki nem szidta az nem szidta.

Másodszor. Azt hiszitek, hogy azért mert páran telesírjáka Facebook-ot akkor
1, néhány hangadó nem tömeg,
2, akik sírnak sem biztos, hogy nem a Fideszre szavaztak és nem csak az olcsó népszerűséget hajhásszák meg a figyelmet amit panaszkodással igyekszenek magukra vonni ha mást nem csinálnak.

Harmadszor.

Ideje lenne nem gondolatbuborékban létezni hanem elgondolkozni azon ha másnak más a véleménye. A demokrácia fő ereje, hogy több ember ugyanarról többet gondol és KELLŐ JÓZANSÁGGAL, IDEOLÓGIAI ILLÚZIÓK NÉLKÜL megvizsgálva a különböző véleményeket ki lehet választani a legmegfelelőbb, leg célravezetőbb véleményt, megoldást.

Az ideológiához ragaszkodás repülőszönyeg. Csak a mesében van. A valóság az ami a hétköznapokban történik. Lehet ideológiai elefántcsonttoronyból pökhendien, gőgösen, lenézően nézni azokra az embereknek akiknek saját életük, problémáik, motivációik vannak.

Vagy lehet empátiát gyakorloni, szolgálni őket és megkérdezni őket, hogy mit szeretnének. Lásd nemzeti konzultáció.

A nép nem hülye. Tudja, hogy ha több fizut kap és kevesebb rezsit fizet az jobb neki mintha valaki eladósítja az országot és a nyakába ereszt ellenőrizetlen hátterű és személyazonosságú tömegeket akik között vanak akikből terroristák lesznek. Az embereknek vannak szeretteik, családjuk, hozzátartozóik akiket jó érzéssel meg akarnak védeni.

Akkor is ha néhány idealista hülye akinek nem ér földig a lába szívesen fizet európaiak vérével az ideológiája működésének látszanáakl fenntartásáért.

Európa fordul. A liberalizmus túltolta. Mint minden diktatúra.

Társadalommérnökösködés helyett meg kellene kérdenzni, hogy mit akarnak az emberek? Aki fél attól, hogy megkérdezze az már be is ismerte magának, hogy a nép ellenében cselekszik csak nem akarja, hogy nyilvánvalóan látszódjon. Nade a nyilvánvaló az látszik. Akkor is ha nem írhatják meg az újságíról Nyugat-Európában mert liberális diktatúra van. Ami szenvedést okoz az európaiaknak.

Szóval mi lenne ha egyszer a változatosság kedvéért nem a népet hülyéznétek a választási vereség után hanem megkérdeztétek volna, hogy mi a f*szt akar?

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.04.09. 11:35:06

A budoslipsiknek az arcara fagyott a vicsorgas.

Most hátradőlök az ország 4 évig újra biztonságban 2018.04.09. 11:42:16

"""Hogy fordulhat elő ilyen eredmény, amikor mindenki szidja a jelenlegi rendszert?""

Ugy fordulhatott elo, hogy csak a kulfoldrol iranyitott penzelt ellenzeki media szerint volt kormanyvaktasi szanadek. Es az ellenzek a sajat hazugsagat is elhitte.

s 2018.04.09. 11:42:38

Borondot jol pakoljatok be lippsik

0 bejegyzést írt és 25 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2018.04.08. óta tag.

Eddig hol a kurva rohadt anyádban voltál, bogaram? Vagy ballibcenzúrázok réme NNNNNN reinkarnációja lennél?

s 2018.04.09. 11:47:02

@Most hátradőlök az ország 4 évig újra biztonságban: Úgy fordulhatott elő, hogy a határon túli faszszopók orbánra ikszeltek. Ha a kurva anyád szíve esetleg megállna, ne hozzad budapesti kórházba. Nem látják majd szívesen azok a nővérek, akiknek 100 forinttal emelkedett a bére. Az orvosok sem látják majd szívesen. Nem mondják, mert tanult, okos emberek, de leszarnák igazán.

s 2018.04.09. 11:48:16

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: Hozzál töltényt! Még annyit sem akarok rád költeni, te buzeráns kis geci.

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.04.09. 11:48:51

@s: Eddig meg, a bal lipsik a hataron tul a kovetsegen sorba allo 2 milio kivandorolltol vartak a csodat, meg a magas reszveteltol.

A VALOSAG meg, ismet joll pofan baszta a lippsiket.

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.04.09. 11:54:17

Amugy eredetileg en se akartam Fidesz 2/3ot, pusztan az elfajulo lippsi gyuloletpropaganda miatt fordultam 3x a transittal Szlovakia fele.

Orom az uromben, hogy most elszamoltatjuk a lipppsiket, es a 2000 soros ugynokot, akiknek dolgoznak.

Se a brusszel, se a papa nem ad nekik politikai menedeket ez utan a gyozelem utan.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.09. 11:55:05

Ballibageddón lett, a nép protesztszavazott a ballib ellenzék ellen, ahogy erre számítani lehetett.

stim 2018.04.09. 12:02:04

megaztán a fő probléma az, hogy az ellenzék ismét abban határozta meg magát, hogy akkor létezik ha a kormány munkáját ellenzi. A kormány jól dolgozott, az ellenzék ezzel hibát követetett el.

Sokszor hallom, hogy az ellenzék dolga a kormány munkáját ellenezni. Véleményem szerint ez egy tévedés. Az ellenzék dolga egy alternatíva, egy jobbító szándék, egy működőképes lehetőség felmutatása. Azzal, hogy elhazudják a migráció veszélyét nem mutatnak fel alternatívát, nem hitelesek és nem választhatók. Arról nem beszélve, hogy aki hazudik az már tudja, hogy hibázik. A hazugságok pedig kiderülnek. Emlékezzünk, hogy hazudta el az ellenzék a bevándorlás problémáját csakohyga a kormányétól megkülönböztethető véleménye miatt látszódjon. Megértem, hogy a kormánnyal egyetérteniuncsi és nem ad lehetőséget a kormányváltásra. Csak ha ez azt jelenti, hogy egyetértenek abban, hogy egy felismert problémával foglalkozni kell nem eltagadni akkor melyik a hitelesebb hozzáállás?

www.hirado.hu/2017/09/14/az-ellenzek-migracioval-kapcsolatos-kommunikacio-evolucioja-7-pontban/

Aki nem hiteles az nem választható.

Mégis kire szavazzak? Arra aki az ország ügyeivel foglalkozik arccal a problémák felé vagy aki félrészegen matekolni tanítja a zsebkendőnyi közönségét és megállapítja, hogy a legnagyobb kétszámjegyű prímszám 11? Tényleg nem érzünk némi szellemi szakadékot a kettő között?

Nem az ideológia szemüvegén keresztül kell nézni a népet hanem valóban odafigyelni és támogatni, segíteni, foglalkozni vele és a nyugodt hétköznapokat biztosítani a fejlődéshez meg az élethez.

A politika egy szakma. Kell hozzá jogi ismeret, hiszen törvényeket fognak alkotni. Az milyen már amikor valaki azt mondja, hogy rá nem vonatkozik az az alkotmány amire felesküdött korábban? Kell hozzá gazdasági simeret, közgazdaság, pénzügyi ismeretek. Tudni kell milyen eszközökkel lehet egyensúlyban tartani a költségvetést eladósodás nélkül, önerőből. Erre mondják, hogy jókl a fundamentumok.

Hiába a varázsolás, a hangulatkeltés.

A XXI század egyik fontos ereje a média. De az a média amelyik az ideológia tükrében látja a társadalmat az hamis képet mutat és csalódik az aki a hamis képet el is hiszi.

2018.04.09. 12:18:45

@putris72: A bebukott hiteleseken nem is segített a kormány. Csak azokon segített, akik nem voltak rászorulva.

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.04.09. 12:22:37

@Ylim: A valasztok maskent emlekeztek.

Ne hagyd h a lippsi fek nyuzok megvezessenek, mint a lipppsiket, magukat.

Most nezd meg folyik a nyaluk bamuljak a koldokuket, hogy mi van.

Anyád a baráthal 2018.04.09. 12:40:30

@Anna Kiraly:
"lég csak a kommenteket elolvasni, hogy lásd mi megy ebben az országban. a cigány elérte amit akart, utál mindenki mindenkit. így szép élni... "

Mert te olyan toleráns vagy ugye? De cigánynak hívod Orbánt, akit lehet nem szeretni, de a cigányozás részedről nemcsak a "bort iszol és vizet prédikálsz" tipikus esete, de a cigányok lenézése is, hiszen szerinted ez negatív jelző.

Tipikus ballibes agyatlanság. A baloldalon most mindenkinek elment az esze?

Anyád a baráthal 2018.04.09. 12:44:35

@Most hátradőlök az ország 4 évig újra biztonságban:
""""Hogy fordulhat elő ilyen eredmény, amikor mindenki szidja a jelenlegi rendszert?""

Ugy fordulhatott elo, hogy csak a kulfoldrol iranyitott penzelt ellenzeki media szerint volt kormanyvaktasi szanadek. Es az ellenzek a sajat hazugsagat is elhitte.
"

Nem. Sok jobboldali is szeretne változtatást. De nem olyan áron, hogy a ballibák hatalomra kerüljenek. A Fideszt ma csak jobbról lehet megelőzni. A Jobbik pedig hiába nyert szavazatokat balról, ha kb. ugyan annyit vesztett jobbról. Az egy kérdés, hogy ők tanultak-e ebből a választásból.

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.04.09. 12:45:04

@Anyád a baráthal: Ennyit tunnak meg a nevuket.

Ezer lesz itt 2022ben is 2/3 meg azutan is, me ra lipppsik kitalalnak ety FEK valosagot maguknak, mer a zigazsag elviselhetetlen.

VáradiJános 2018.04.09. 12:45:44

Nem, nincs a fele megelégedve az életével vagy akár a rendszerrel, de nem akar még rosszabbat - ami a balfácánok lettek volna

2018.04.09. 12:47:39

Nem értem igazából, hogy fordulhat elő ilyen eredmény, amikor mindenki szidja a jelenlegi rendszert, itt valakinek vaj van a füle mögött. Rengeteg idézetet lehet ilyenkor olvasni, jobbnál jobbak, kinek mi a legfontosabb. Egy kicsit viccesre, ja nem inkább szánalmasra fordítva a szót egy klasszikus Üvegtigrissel jönnék elő:

"itt mindenki hülye?!"

1. Nem mindenki szidja a jelenlegi rendszert. Viszont aki a saját környezetéről azt hiszi, hogy az egyenlő a "mindenkivel", az ne blogoljon politikáról.

2. A fenti idézet tökéletesen megmutatja, hogy miért nem érted meg, mi miért történt.

3. A fenti idézet azt is megmutatja, hogy mi az az attitűd, ami miatt ennyi ember szavazott a FIDESZ-re. Egy kicsit vissza kellene venni abból a fene nagy lenézésből.

VáradiJános 2018.04.09. 12:48:02

@s: szerintem a te szíved hamarabb fog mefállni mint az ő “kurva” anyjáé - kell egy xanax, rágcsáló úr?

Boar. 2018.04.09. 12:51:30

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "Ballibageddon"?
Ehhez képest a jobbik bukott a legnagyobbat az elvárásokhoz képest, gyurcsányék meg erősödtek...
Arra azért kíváncsi vagyok, mikor kezdenek előbújni a választási csalások...mert több olyan körzet volt ahol teljesen egyértelmű jobbik fölény mellett nyert a fidesz.

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.04.09. 12:52:37

@Boar.: gyurr csanyek 5,5%ra erosodtek?

mer eddig mennyivel ultek a parlamentben?

Boar. 2018.04.09. 12:53:22

@Balango: "Egy kicsit vissza kellene venni abból a fene nagy lenézésből. "
Ellenkezőleg. Pont ezzel az eredménnyel szolgálták meg a "lenézést" azok akikre észérvek helyett a legprimitívebb manipulációval lehet hatni.

Boar. 2018.04.09. 12:55:02

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: Tudsz olvasni, haláraítélt? Oda van írva, hogy az "elvárásokhoz képest".

MACISAJT 2018.04.09. 13:01:01

Látszik, hogy néznek ki ismét csak a ballibák a fejükből, és még mindig fogalmuk sincs hogyan verhették őket agyon 8 év alatt immár harmadszorra , kétharmaddal..:P
Sebaj, maradjon csak így.

Mi meg adózzunk egyperces néma falállással gyurcsány ferencnek, soros george-nak és népi zenekarának, jávor benedeknek és a brüsszeli hazaárulóknak, márki záynak, lengyel lászlónak, kéri lászlónak , a hvg. hu tóta w.-, 444.hu.-uj pétereknek, az index.24.hu számuelytibor klónjainak, kálmán olgának, gulyás mártonnak, heller ágnesnek, simicska lajosnak és a néppártosodott jobbikjának, szél, hadházi,juhászpétereknek és bocs ha valakit kifelejtettem,egyszóval mindazoknak akik hozzájárultak a nyolc éven belüli újabb FIDESZ/KDNP kétharmadhoz. Nélkülük ez semmiképpen sem jöhetett volna létre.
Hálánk őket sírjukig üldözze.

És bevallom, nekem a legjobb most a ballibák ajvékolása, halálhörgése. Elégtétel számomra mindazokért amit csak az elmúlt 16 évben a magyarok ellen elkövettek, minden hullámhosszon.

Muhaha.

2018.04.09. 13:05:07

Szerintem csak korpa közé keveredtél és megettek a disznók. Elhitted nekik, mert rossz környezetben voltál.

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.04.09. 13:05:30

Szerintem a lippsiknek, ilyen 8 ev utan, le kell vonniuk a kovetkeztetest:

Ennel jobb eredmenyt ertek volna el, ha 8 evig nem mutatkoznak, csak elbujnak ety barlangban, es nem nyilatkoznak.

remejjuk eljutottak mar odaig hoty ezt most vegre megteszik, mer komolyan ahhoz bazi naty teheccseg kell h a csuti vajda jobban elpicsazza oket mint 2010ben 10 ev nemzeti lopkodas utan

rnz 2018.04.09. 13:09:58

@Anyád a baráthal: Nem. Mármint nem _most_ ment el nekik. :)

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2018.04.09. 13:23:19

A valószínűségszámítás szabályai alapján szinte lehetetlen az, hogy egy párt két parlamenti választáson szinte hajszálra ugyanolyan eredménnyel nyerjen,0, 8 százalékponttal éppenhogycsak több szavazatot szerezzen kétharmadnál. Ez matematikailag képtelenség, kb.annyi esélye van, mint egy ötöslottó megnyerésének. Szinte biztos hogy manipulálva lett a szavazás számítógépes rendszereken.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2018.04.09. 13:31:29

@MACISAJT: Már hogyne tudnánk. Simán csaltak. Nem olyan nehéz olyan szoftvert írni, ami a beérkező vidéki adatokból ezt az eredményt hozza ki. A führer kiadta az utasítást a kétharmadra, és hajszállal, de meglett. Ugye micsoda véletlen? Szerencsére ezzel saját maguk alatt vágják a fát, mert demokráciákban ilyen elképzelhetetlen, hogy ilyen eredmények jöjjenek ki hajszálra megegyezően háromszor egymás után. Mint egy drogos, úgy áhítozik orr bán geci a hatalomra, és a seggnyalói meg is teremtik neki az álmát, a feudális hűbér fejében. A világ meg csak röhög kínjában ezen a lepusztult, birkaporfészken, akik szép lassan kiírják magukat a demokratikus országok sorából.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.09. 13:34:29

@Boar.:

A Jobbik stagnál.

A Fidesz és az LMP növelte támogatottságát.

Csak a ballibek buktak hatalmasat,. 2014 év több mint 300 ezer választót veszítettek.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2018.04.09. 13:38:41

@maxval bircaman szereclőci szürke proletár: Meghát ugye a gecinek nagyon más választása rövidtávon nemigen vagyon. Vagy kétharmaddal megmanipulálja a szavazást, vagy megy a börtönbe. Hogy mi lesz hosszabbtávon, az már megint egy más tészta, mert a bukása szinte garantált, mint kádárnak, horthynak vagy mussolininek. A folyamatos gyűlöletkeltéssel ugyanis csak magát ássa el az értelmesebb emberek körében.

viztorony007 2018.04.09. 13:39:55

2,5 millió szerencsétlen hülye fideszes, jól meg vagytok védve most a migrácsoktól meg sorostól! nektek a könnyű, fel se fogjátok mi zajlik körülöttetek, aztán majd ha vissza kell fizetni az elcsalt támogatásokat az EU-nak és Orbán Putyint szopkodja majd lehet rájöttök, igazából nagy ívben tesz rátok is a királyotok!

BéLóg 2018.04.09. 13:52:07

@stim: Mondtam volna valamit, de te MINDENT megmondtál.

BéLóg 2018.04.09. 13:53:59

@maxval bircaman szereclőci szürke proletár: Tebazz, hát a fityiSS az egyéni körzetek mittomén 90%-át megnyerte!
Tudod ez alapján mennyi lenne például a Híres Nevetetes Nagybritannia Demokráciában a fityiSS parlemnti többsége? PONTOSA 90%
Hát, nyugodtan nézz utána mi az az autófellácoó!!!!

teéjesenmindegy 2018.04.09. 13:54:53

@Egy Hun Hunniából:
"46% támogatással 2/3-ad? És nem is csalás! Sőt demo(cso)krácia!
NO COMMENT!"
Na figyelj te gyökér! Ezt már beírtad mindenhova, gondolkodj már egy kicsit.
Kőbányán nyert Burány Sándor 700 szavazattal.
Burány Sándor (MSZP-PÁRBESZÉD) 20979 40.86 %
Dr. György István (FIDESZ-KDNP) 20274 39.49 %
Tubák István (JOBBIK) 5107 9.95 %
Demeter Márta (LMP) 3316 6.46 %
40,86% támogatottsággal került be, és elfoglalja a parlamenti székét száz százalékban.
Pedig az volna az igazságos, ha feldarabolnák, és menne 40% György Istvánból, meg a jobbikos lába is, meg Demeter Márta feje.

teéjesenmindegy 2018.04.09. 13:56:11

@viztorony007: Jaja, nagyon rossz nekünk.
Ennél csak az lenne szarabb, ha ti alakítanátok kormányt.

Piszkos Freud 2018.04.09. 14:04:02

@Boar.: Igen. Szerintem a választás legnagyobb tragédiája, hogy a DK szekta listán elérte az 5%-ot. Az együtt mellett lenne a helye.

Piszkos Freud 2018.04.09. 14:07:36

@maxval bircaman szereclőci szürke proletár: Az emberek többsége máshogy látja. A gyűlöletkeltés nem jobbról ered. Onnan csak a visszatükröződést látják a ballibák.
És aztán nem értik az eredményt.

Piszkos Freud 2018.04.09. 14:10:47

@teéjesenmindegy: Ezek nem értik. Nem gondolnak bele, hogy a "sokkal igazságosabb" angol választási rendszerben a fidesznek 4/5-e lenne.
Ja, és a régi, a baloldalt előnyben részesítő választás szerint is legfeljebb a 2/3 lenne veszélyben, a fidesz többség és győzelem nem.

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.04.09. 14:21:22

@Piszkos Freud: nem hat

ity van ez joll, 2022ben is gyozni fok a Fidex

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.09. 14:29:19

""Hogy fordulhat elő ilyen eredmény, amikor mindenki szidja a jelenlegi rendszert?""

Nem mindenki. Csak a kisszámú, de annál hangosabb ballibbantak.

@Piszkos Freud:

"a "sokkal igazságosabb" angol választási rendszerben a fidesznek 4/5-e lenne. "

Csak az az igazságos választási rendszer, amelyben a ballibák győznek.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.09. 14:30:20

@viztorony007:

Ugass, kutya, a karaván ettől még halad.

Zed is not dead yet 2018.04.09. 14:32:24

Mi történt a birkával? Feltörték (khmm.) vagy igazságszérum?

maxval bircaman szereclőci szürke proletár
2018.04.09. 13:23:19
A valószínűségszámítás szabályai alapján szinte lehetetlen az, hogy egy párt két parlamenti választáson szinte hajszálra ugyanolyan eredménnyel nyerjen,0, 8 százalékponttal éppenhogycsak több szavazatot szerezzen kétharmadnál. Ez matematikailag képtelenség, kb.annyi esélye van, mint egy ötöslottó megnyerésének. Szinte biztos hogy manipulálva lett a szavazás számítógépes rendszereken.
Válasz erre

maxval bircaman szereclőci szürke proletár
2018.04.09. 13:31:29
@MACISAJT: Már hogyne tudnánk. Simán csaltak. Nem olyan nehéz olyan szoftvert írni, ami a beérkező vidéki adatokból ezt az eredményt hozza ki. A führer kiadta az utasítást a kétharmadra, és hajszállal, de meglett. Ugye micsoda véletlen? Szerencsére ezzel saját maguk alatt vágják a fát, mert demokráciákban ilyen elképzelhetetlen, hogy ilyen eredmények jöjjenek ki hajszálra megegyezően háromszor egymás után. Mint egy drogos, úgy áhítozik orr bán geci a hatalomra, és a seggnyalói meg is teremtik neki az álmát, a feudális hűbér fejében. A világ meg csak röhög kínjában ezen a lepusztult, birkaporfészken, akik szép lassan kiírják magukat a demokratikus országok sorából.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.09. 14:33:28

@Anyád a baráthal:

"A baloldalon most mindenkinek elment az esze?"

Igen, de nem most ment el az eszük, hanem már sok-sok évvel ezelőtt.

stim 2018.04.09. 14:34:35

Ja, és ezúton is szeretnék köszönetet mondani a LIBE bizottság kétszínű, felháborító, tisztességtelen munkájáért amivel lehetővé tette ezt az eredményt. Csak így tovább:)!

Az a Bödőcs poén jut róla az eszembe amikor megkérdezte egy korábbi választások alkalmaával:
-Mit kerestek izraeli kémrepülőgépek a magyar légtérben a választások estéjén?
-Hoztak a Jobbiknak 2 %-ot.

Hajrá LIBE.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.09. 14:34:43

@Zed is not dead yet:

"Mi történt a birkával? Feltörték (khmm.) vagy igazságszérum?

maxval bircaman szereclőci szürke proletár"

cl != d

józan_paraszti_ész 2018.04.09. 14:41:23

Kedves mindenki (valaki?)!

Értem én, hogy az eredmény ellenkezője se lenne jobb, de azért három dolgot (önkényesen kiragadva) megemlítenék:
- Mészáros Lőrinc, amki okosabb mint a Zuckeberg
- Elios
- Lázár földjei közepén levő kastély (vendégház)

Vannak dolgok, amiket nem tudok megbocsátani. És ha mindenkinek vaj van a füle mögött, akkor annak tudok kevésbé megbocsátani, akivel frissebb az "élmény".

Ennyi.

Anna Kiraly 2018.04.09. 14:41:24

Azt gondolom a normalisabbja mar lelepett magyarorszagrol akinek van esze az most fog legkesobb. Akik pedig ezt akarjak eljenek ott boldogsagban a ciganyvajdaval az elukon. Elvezzek a migransmentes ehezest, a gyuloletet amit viktorka olyan szepen plantalt belejuk. Oszinten remelem boldogok lesznek. Hogy nyugdij nem lesz, nem baj. Hogy a fizetesuk egy putrira eleg es a vilagbol semmit nem latnak, nem baj, hogy oktatas nincs, nem baj, uri huncutssg ugy is. Sok sikert!

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.04.09. 14:42:13

@Anna Kiraly: remejjuk te mar becsomagoltal

mer a dumat mar unnyuk

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.09. 14:48:47

@józan_paraszti_ész:

Mészárostól 20-30 év múlva is el lehet venni az ellopott közvagyont. Ellenben a betelepített arab és néger migránsokat SOHA a büdös életben nem tudod kitelepíteni, cserében viszont szaporodni fognak, mint a nyuszikák.

Ebben a bevándorlás-dologban Európa úgy viselkedik, mint a langyos vízben lassan megfővő béka. A demográfia egy eléggé egzakt dolog ahhoz képest, hogy nem természettudomány. Néhány nyugat-európai országban már ma vannak olyan kisvárosok, ahol a bennszülött fiatalok kisebbségben vannak. A víz egyre melegszik, a béka meg észre sem veszi, hogy lassan, de biztosan meg fog főni.

És akkor a sok-sok egyéb szempontról nem szóltam, ami miatt én is - befogott orral ugyan, de - a Fideszre szavaztam.

maxval bircaman szercelőci szükre ploretár 2018.04.09. 14:50:12

@maxval bircaman szereclőci szürke proletár: "A valószínűségszámítás szabályai alapján szinte lehetetlen az, hogy egy párt két parlamenti választáson szinte hajszálra ugyanolyan eredménnyel nyerjen,0, 8 százalékponttal éppenhogycsak több szavazatot szerezzen kétharmadnál. "
Hülyegyerek, láthatóan fingod sincs a valószínűségszámításról.
A gondolatmeneted alapján az is teljesen lehetetlen lenne, hogy az Együtt már másodszor ne jusson be a parlamentbe.
A választás során nem véletlen kimenetelű kísérletek történnek, hanem tudatos döntések adják az eredményeket, amelyek számosságukat tekintve sem egyeznek a korábbi választásokkal. Viszont a mandátumok kvantálják az eredményeket. Innen van az, hogy 133 mandátum éppen 66.8341708%, azaz csöppet felette van a 2/3-nak, ami 66.6666666..% (és nem 0.8%-kal van felette, mint írtad...)
Nyugi bele, nincs szoftver manipuláció, nem egyetlen szinten történik a szavazatok ellenőrzése.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.09. 14:50:53

@Anna Kiraly:

Jó utat, sok szerencsét kívánok neked Nyugat-Európában.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.09. 14:57:50

@maxval bircaman szercelőci szükre ploretár:

"Nyugi bele, nincs szoftver manipuláció, nem egyetlen szinten történik a szavazatok ellenőrzése."

A Fidesz minden szinten csalt. Putyin hekkereit bérelte fel a választási eredmények meghamisítására.

De más csalási módszert is alkalmaztak. Pl. csak egy különleges golyóstollal volt szabad beikszelni a választásodat. Ez nagyon fontos, ui. a legtöbb szavazókörzetben előre preparált szavazólapokat osztottak ki, amelyeken egy csak pár órával később elfeketedő tintával előre be volt jelölve a Fidesz. A szavazófülkékben lévő golyóstoll tintája viszont a levegővel érintkezve 10 perc alatt teljesen elhalványult. így azon sem lehet csodálkozni, hogy PONTOSAN a 2/3 lett meg. Nyilván ennyi előre preparált szavazólapot szállítottak ki.

Kivlov 2018.04.09. 14:59:15

@Egy Hun Hunniából:
Jobbat mondok.
106 db szavazattal is lehetne kormányt alakítani extrém esetben. Ez a vegyes választási rendszer. Eddig is ez volt.
Csak azóta szajkózzátok, hogy nem igazságos, amióta szoptok mint a torkos borz...

BiG74 Bodri 2018.04.09. 15:02:48

Nos, remélem, most már a lapátra kerül a sok szaros ellenzéki. Ez a választás egy nagy pofon volt az orkbánt nem kívánó, orrbefogva átszavazásra is hajlamos emberek számára. A jobbik se vigadjon, ő kapta a legnagyobbat. A jelenlegi eredményét nagyon sok átszavazó hozta, nélkülük hol lenne, a "kormányváltó"?
Részemről mehetnek a szemétdombra, szart sem érnek.

Pagát 2018.04.09. 15:09:49

@maxval bircaman szereclőci szürke proletár:
Szerencsére a választási rendszer egyáltalán nem így működik, ezért hiába is reménykedik bárki csalásban, ez csak ott fordulhatna elő, ahol az embereket egyáltalán nem érdekli, hogy kire szavaznak a többiek!
Egyrészt nem elektronikus a választási rendszerünk! Csak a gyorsabb adattovábbítás megy elektronikus rendszeren és minden szinten ellenőrizni lehet, hogy egyeznek az adatok!
Tehát pl. ha engem érdekel, hogy mondjuk egy választáson ki nyer, és kicsit is aggódok, hogy esetleg bárki csalna, akkor elmegyek szépen a kedvenc pártomhoz, és jelentkezek szavazatszámlálónak! Minden adott helyen listás párt két főt delegálhat. És akkor ott a helyszínen ellenőrzöm a választást, és nem engedem, hogy a többi jelenlevő szavazatszámláló csaljon. Amúgy a legtöbb helyen a DK-tól a Jobbikig ott ültek a delegáltak. Ők ellenőrzik a bejövőket, adják ki a szavazólapokat, és árgus szemekkel figyelik egymást a szavazatszámláláskor a végén, hogy ne legyen toll sem senkinél. Na, ha a DK, a Jobbik és az LMP a hivatalos delegáltakkal összefog, és mindenki mondjuk érvényteleníti a többiek szeme láttára a szavazólapokat, hamisan aláír, meg ilyesmi, és csak a Fideszes szavazólapokat hozzák ki győztesnek, na akkor lehetne csalni! De akkor is el kell számolni az összes szavazólapokkal, a kirívó érvénytelen szavazatokkal és a többi furcsasággal! Menj vel a valasztas.hu-ra és nézd meg mennyi adat van fent!
Mert a jegyzőkönyvezés után minden delegált, aki szavazatot számolt, ellenőrizheti, hogy a valasztas.hu-n az ő szavazókörénél ugyanazok az adatok lettek-e feltöltve, amit a jegyzőkönyvbe közösen beírtak.
Szóval senki ne álmodozzon, az elektronikus rendszerben nem lehet észrevétlenül csalni!
És ha bárki eltérést jelez, akkor mindent több szinten újraszámolnak, és ha eltűntek szavazólapok, akkor ismételt szavazás jönne.

Más szavakkal jó reggelt, ideje szembenézni a valósággal!

Szép napot!

VáradiJános 2018.04.09. 15:44:53

@Anna Kiraly: és milyen a kibucban, kus rágcsáló?

==T== 2018.04.09. 15:51:30

Ezt a választást amúgy a baloldali ellenzék és a baloldalhoz kapcsolható civil szervezetek nyerték meg a fidesznek - no meg persze a lenyúlt, és pártcélokra használt államapparátus. Meg persze Brüsszel. Az inkomptenciájukkal, agresszív diktátumaikal.

Egy kis magyarázat az elsőhöz.

A magyar társadalom hozzáállása a migrációhoz adott. Még a baloldali ellenzék szavazóinak jelentős része is kvóta és befogadás ellenes.

Ehhez képest a baloldali ellenzék 3 éve fullban tolta a kretént, és nem volt képes semmilyen önkritikára/önkorrekcióra a témában.

A Fidesz ebből a szempontból is jóval okosabb, mert amikor látta a társadalmi ellenállást, azonnal visszatáncolt netadó/vasárnapi nyitvatartás és olimpia ügyében is.

A baloldali ellenzék azonban nem ezt tette, még a választások előtt is kétértelműen fogalmazott a témában.

Ez az egy téma pedig olyan erős volt, hogy ezzel a Fidesz feledtetni tudta az összes lopását - beleértve a fiatalok jövőjének ellopását is.

Budapest vs vidék.

A rendszerváltás óta -- főleg a baloldali kormányok - gazdasági indokokkal folyamatosan leépítették a vidék infrastruktúráját. Oktatás, közbiztonság, egészségügy stb.

Emiatt a fiatalok többsége nagyvárosba, fővárosba ill. újabban külföldre vándorolt.

Maradtak a nyugdíjasok és az egyre növekvő létszámú cigányok.

Ők pedig a fidesz fő szavazóbázisai, mert már 2002-ben egyértelművé vált, hogy könnyen megvásárolhatóak és manipulálhatóak.

A vidék-főváros ellentét azért is lehet erős, mert a vidékiek nem felejtették el mit tett a vidékkel a Gyurcsány kormány.

teéjesenmindegy 2018.04.09. 15:53:12

"Pl. csak egy különleges golyóstollal volt szabad beikszelni a választásodat."
Ja, néztem is, hogy mennyire nagyon különleges ez a golyóstoll. Cirill betűkkel volt ráírva, hogy cekpet

==T== 2018.04.09. 15:54:04

Ezt a választást amúgy a baloldali ellenzék és a baloldalhoz kapcsolható civil szervezetek nyerték meg a fidesznek - no meg persze a lenyúlt, és pártcélokra használt államapparátus. Meg persze Brüsszel. Az inkomptenciájukkal, agresszív diktátumaikal.

Egy kis magyarázat az elsőhöz.

A magyar társadalom hozzáállása a migrációhoz adott. Még a baloldali ellenzék szavazóinak jelentős része is kvóta és befogadás ellenes.

Ehhez képest a baloldali ellenzék 3 éve fullban tolta a kretént, és nem volt képes semmilyen önkritikára/önkorrekcióra a témában.

A Fidesz ebből a szempontból is jóval okosabb, mert amikor látta a társadalmi ellenállást, azonnal visszatáncolt netadó/vasárnapi nyitvatartás és olimpia ügyében is.

A baloldali ellenzék azonban nem ezt tette, még a választások előtt is kétértelműen fogalmazott a témában.

Ez az egy téma pedig olyan erős volt, hogy ezzel a Fidesz feledtetni tudta az összes lopását - beleértve a fiatalok jövőjének ellopását is.

Budapest vs vidék.

A rendszerváltás óta -- főleg a baloldali kormányok - gazdasági indokokkal folyamatosan leépítették a vidék infrastruktúráját. Oktatás, közbiztonság, egészségügy stb.

Emiatt a fiatalok többsége nagyvárosba, fővárosba ill. újabban külföldre vándorolt.

Maradtak a nyugdíjasok és az egyre növekvő létszámú cigányok.

Ők pedig a fidesz fő szavazóbázisai, mert már 2002-ben egyértelművé vált, hogy könnyen megvásárolhatóak és manipulálhatóak.

A vidék-főváros ellentét azért is lehet erős, mert a vidékiek nem felejtették el mit tett a vidékkel a Gyurcsány kormány.

rockseiaXLL · http://nemfasza.blog.hu/ 2018.04.09. 15:57:55

Hosszú bájtok éjszakája 2.0.
Délután elindulnak a rendőrök Pestre, mikor még el sem kezdődött a számlálás.
Csak nem balhé lesz? Ha fidesz küldi őket a Parlament elé, akkor ki fog balhézni? Az ellenzékiek. Miért balhéznának?
Este héttől orbánig csak arról beszél a fidesz, hogy milyen legitim a választás.
Majd hirtelen előkerül a semmiből több, mint egymillió fideszes.
Kvótanépszavazáson, nolimpián, Hódmezőn még sehol sem voltak, most meg hipp-hoop itt teremtek.
Az van, hogy mindenki tudja, hogy nincs itt kétmillió fideszes sem, nemhogy három.
Ez a választás meg lett hekkelve, és nem csak az eddigi trükkökkel. Azt az egymilliót oda kellett rajzolni valakinek. Máshogy nem jön ki a matek. Persze a fidelitász most ezen rugózik, de minden magyar ember tudja, hogy ezek a birkák nincsnek már rég kétmillióan sem.
A simicskamédiában azóta erről persze egy szó sem esik, minden nagyon fasza volt így, legitim az egész, persze, hogy legitim, csak hát sajnos így alakult. Az egyik simicska tévében együtt röhög a kétharmadon az olga, meg a kéri.
Vonának persze hirtelen le kell, mondania, hátha összejön putyinnak a négyötöd.

rockseiaXLL · http://nemfasza.blog.hu/ 2018.04.09. 16:06:48

@rockseiaXLL: Központi újraszámolást, parlamenti bojkotott persze senki nem akar a nagy lemodáscunamiban. Tüntetni akar még valaki? Mármint együtt, mert külön-külön eddig sem volt értelme. Egyik héten a tanárok, másik héten a diákok, aztán az eü. Nem lesz ám média, csak szólok. Simicska szerepe most kezdődik. Atombombák elmaradtak, tisztára kell mosni a választást.

Ez így jó lesz midenkinek? Tényleg beletörődik az ország?
Tényleg hagyjuk tönkrebaszni az országot?

teéjesenmindegy 2018.04.09. 16:12:08

@rockseiaXLL:
Fájdalmasan sötét egy barom vagy te :D
"Kvótanépszavazáson, nolimpián, Hódmezőn"
Kvótanépszavazás: 3,2 millió ember szavazott, 98% a fidesz mellett.
nolimpia? VOlt szavazás, te szerencsétlen? Visszavonták a francba
Hódmezőn? Te hülye, egy városnak polgármestert választottak baszod, hogy szavazhatott volna oda 3 millió ember?

MACISAJT 2018.04.09. 16:17:10

A bulgárgyuri eftársnál most hörögnek a halálraítéltek...:P
Zene füleimnek.

mortullus 2018.04.09. 16:24:18

@rockseiaXLL: Igen, Erzsi macska és gazdája Homonnay Gergely.

Pagát 2018.04.09. 16:48:45

@teéjesenmindegy:
"Pl. csak egy különleges golyóstollal volt szabad beikszelni a választásodat."
Ja, néztem is, hogy mennyire nagyon különleges ez a golyóstoll. Cirill betűkkel volt ráírva, hogy cekpet
- Nem tudom, hogy ezt ki mondta kinek, de hülyeség. Bármilyen tollal ikszelhetsz. Toll csak azért van kitéve, hogy ne kelljen kérnie annak, aki nem hozott. Ahol nagyon béna a jegyző, ott nem gondoskodnak normális tollról sem, pedig hivatalból is küldtek sima fehér tollat címerrel és "VÁLASZTÁS" felirattal. Még falura is jutott egy marék/szavazókör! :-D

Pagát 2018.04.09. 17:08:33

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"@maxval bircaman szercelőci szükre ploretár:
"Nyugi bele, nincs szoftver manipuláció, nem egyetlen szinten történik a szavazatok ellenőrzése."
A Fidesz minden szinten csalt. Putyin hekkereit bérelte fel a választási eredmények meghamisítására.
De más csalási módszert is alkalmaztak. Pl. csak egy különleges golyóstollal volt szabad beikszelni a választásodat. Ez nagyon fontos, ui. a legtöbb szavazókörzetben előre preparált szavazólapokat osztottak ki, amelyeken egy csak pár órával később elfeketedő tintával előre be volt jelölve a Fidesz. A szavazófülkékben lévő golyóstoll tintája viszont a levegővel érintkezve 10 perc alatt teljesen elhalványult. így azon sem lehet csodálkozni, hogy PONTOSAN a 2/3 lett meg. Nyilván ennyi előre preparált szavazólapot szállítottak ki. "

Ezt nem hiszem el! És még azt mondják, hogy a Fidesz szavazók agymosottak, vagy agyhalottak???
Haló, van ott valaki? Nem kell sok neuron, hogy belássa bárki, hogy ennek pont akkora a realitása, mint a lapos Földnek. Ettől még nem kell érteni a teljes választási rendszert, de azt érdemes elhinnie mindenkinek, hogy piszok nehéz csalni, és nagyon könnyen kiderülhet, akárki figyeli az adatokat csak egy kicsit is!

Csak azt tudom mondani újra és újra, aki aggódik, hogy a választáson csalás történik, az menjen el a kedvenc pártjához pártdelegáltnak és szívjon végig pár órás felkészítést, és a szavazás napján fél hattól éjfélig a szavazókörben, és utána nem fog ilyen esztelenségeket beszélni! Aki meg lusta erre, az szépen maradjon csöndben!

Gleccsertetű 2018.04.09. 17:24:59

@Anna Kiraly: takarodjál már el te undorító dk-s fapina

midnightcoder2 2018.04.09. 17:51:53

"Nem értem igazából, hogy fordulhat elő ilyen eredmény, amikor mindenki szidja a jelenlegi rendszert"

Pedig egyszerű: fatökű az ellenzék.
A Jobbik jó alternatíva lehetett volna, ha picit karakteresebb. A mainstream baloldalról viszont pár fanatikus nyugdíjason kívül elég kevesen hiszik el hogy kormányképes. Ráadásul a DK a Gyurcsánnyal megcsináljuk kampánnyal még azokat a FIDESZ-es szavazókat is az urnákhoz küldte, akik megfogadták, hogy még egyszer soha nem szavaznak Orbánra.

teéjesenmindegy 2018.04.09. 18:04:15

@Pagát: Na, abban a választásos tollban volt benne a varázsténta!
Eltűnt egy perc alatt, a fidesznél meg beikszelődött.

teéjesenmindegy 2018.04.09. 18:06:20

@midnightcoder2:
"A Jobbik jó alternatíva lehetett volna, ha picit karakteresebb. "
Hát, pont azért cukisodtak, hogy jöjjenek a szavazók.

mh1973 2018.04.09. 18:17:33

Drága naridroidok középtávon fogjátok megérteni, hogy melyik párt a hazaáruló és ki teszi tönkre az országot. Nem kell 8 év sem és a ratkós gyerekek mindegyike nyugdíjba vonul, további pár százezer fiatal lelép erről a trágyadombról és nem maradnak csak a vidéki birkák, meg a tolvaj narancsok. Így nyilván 20 évig kormányon lesznek, csak épp adófizető polgár és gyerek nem lesz aztán sírhattok, hogy a magyar lakosság 7.5 millióra csökkent, hozhattok ide bármennyi ukránt, azok nem beszélik a nyelvet és teljesen más kultúrából jönnek.

mh1973 2018.04.09. 18:23:57

@==T==: rossz a levezetésed, északon és keleten, valamint dél-baranyában egyszerű, lecsúszó vagy már lecsúszott emberek élnek (milliós populációban), akik teljesen ki vannak szolgáltatva a fityisznek és elhiszik, hogy elveszik a segélyüket ha bejönnek a migrik (akik már itt vannak, évi jó pár ezer), ha nem jól szavaznak bukják a közmunkát, nem lesz jövőre tűzifa sem. Az ingatlanjuk sz.rt sem ér, megtakarításuk nincs, magyar városba jutások 1%, külföldre jutási esélyük 0%. A vidéki iskolák lepukkantak, pedagógus alig van, mert elköltöztek városokba, felzárkózási esélyük szinte nulla, kitörési esélyük szintén, mégis mit várunk?

teéjesenmindegy 2018.04.09. 18:37:14

@mh1973:
"Nem kell 8 év sem és a ratkós gyerekek mindegyike nyugdíjba vonul, további pár százezer fiatal lelép erről a trágyadombról és nem maradnak csak a vidéki birkák, meg a tolvaj narancsok."

Nadebazmeg, ha most leváltották volna őket! Akkor aztán a ratkók nem mennének nyugdíjba, a fiatal nem menne külföldre, és a vidékiek feljönnének a városba mind, hogy romkocsmákban merengjenek, ugye?

Boar. 2018.04.09. 18:38:04

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Gyurcsány mint a baloldal ikonikus rosszfiúja az eddigi négy helyett kilenc mandátumot szerzett a pártjának...ez nem akkora bukás mint miniszerelnőki ambíciókat dédelgetni aztán pofára esni mint Vona.

2018.04.09. 18:38:13

Az egy évtizedek óta velünk élő jelenség, hogy a Béla bácsiék kitalálnak valamit 2-en 3-an az éppen aktuális baloldali tömörülésben, és az már másnaptól úgy van aposztrofálva, hogy az az emberek véleménye.

De ezzel nincs is baj. A baj ott kezdődik, hogy a B kategóriás ezt el is hiszi, és tényleg abban a hitben élt tegnap estig, hogy most majd jön a népharag.

Valandil 2018.04.09. 18:40:07

@mh1973: Belpestről minden ilyen fekete-fehér?

teéjesenmindegy 2018.04.09. 18:40:10

@mh1973: Bezzeg 2009ben ezek mind prosperáló világszínvonalú települések voltak.
Te, kis fasz! Menj már el egyszer ezek közé, aztán mondd el nekik a váleményed róluk.

2018.04.09. 18:47:01

www.krone.at/1689029

Tudom, nem demokratikus, és bunkó dolog. És kicsit sem európai haladó szemlélet, meg minden ilyen.... De ha az érdekel, hogy mit írnak kint a lapok, akkor megnézem azokat. Nem azt, amit elém tesznek belőle.

A politikusok nyilatkozatainál kb. fele-fele arányban vannak pozitív és negatív visszhangok. A kommentekben viszont alig látni olyat, aki nem élteti.

#ausztriasemdemokratikusmár #mittudnakőkeurópáról #hülyékazemberek

mh1973 2018.04.09. 18:49:06

@Valandil: vidéki megyeszékhelyről, úgy hogy én ismerem fél baz megyét, meg szabolcsot...

mh1973 2018.04.09. 18:49:41

@teéjesenmindegy: micsoda stílus, tipikus fityfasz, ámoluk-bámulok!

A biztos utas 2018.04.09. 19:03:17

@putris72: Tok jo, ha vannak olyan kormanyok, akik a mi penzunkon kisegitik azokat, akik felvettek hitelt, nem ugy, mint mi, akik sporoltunk helyette. Jol latod, tenyleg az o szamitasuk jott be. Koszonjuk nektek.

teéjesenmindegy 2018.04.09. 19:04:11

@mh1973: Jajj bazmeg, miután a fél országot le "bunkóvidéki"-zted most kezdj el problémázni a stíluson. Na, hess anyádba

Kivlov 2018.04.09. 19:05:48

Úgy történhetett, hogy a gazdaság nagyon jól megy, minden balliba híreszteléssel szemben...

teéjesenmindegy 2018.04.09. 19:05:51

@A biztos utas: Teljesen jogos. Tényleg sokkal jobb lett volna, ha 20-30 ezer családot kilakoltatnak..

Éhesló 2018.04.09. 19:11:02

Ne hisztizz.
A nép nem leváltható, a többsége nem Budapesten él és nem ismerősöd a Facebookon.
Így már érted?

MPV6 2018.04.09. 19:22:00

Megvolt a vereség receptje és meglesz még hosszú ideig.

1. Azt hitte az ellenzék, hogy az online jelenlét = a támogatottsággal. Téves. Inkább csak azt láthatta a bizonytalan szavazó, ahogy az ellenézkiek a magas lóról osztják azt észt (te hülye vagy ha nem úgy szavazol), ami már korábban sem jött be. A szavazó leostobázása egyenes út volt ahhoz, hogy a bizonytalan a Fideszre szavazzon.
2. Azt hitte az ellenzék, hogy mindenki elfogadja majd a taktikai szavazást. MSZP helyett DK, Együtt helyett Jobbik, LMP helyett MSZP. Brutálisan nagy hiba volt, aki rühelli Gyurcsányt az sosem fog rá szavazni és aki megrögzött balos, annak a Jobbik jelöltje vállalhatatlan.
Ezek a pártok elárulták a szavazóikat azért, hogy biztosan bejussanak a Parlamentbe. Nem díjazták a választók.
3. Azt hitte a Jobbik, hogy mindenki elfelejtette már, hogyan is kezdte ez a szélsőgéges párt. Aki viszont olvasott Kurucot is, az nem felejtette el. Nem felejtette el a zsidózást, cigányozást, hogy a komment szekcióban a lámpavasra akasztás és halálbüntetés az alapvető megoldás, hogy az ottani közönség ugyanaz a közönség ma is, hiába próbálta a párt a változás látszatát kelteni. Ha pedig szélsőjobboldali pártként indulsz, legalább ne köpd szembe a szavazóid és maradj szélsőjobboldali párt.
4. Olyan jelölteket kellett volna kiállítani, akikről nem lehet előásni a korábbi szennyest. Nőverés, szomszédvegzálás, muszlimokhoz vonzódás, Gyurcsány.. Mind tökéletesen lecsapható labdák. Miért lettek volna jobb jelöltek a Fidesznél?
5. Ha az országban a kialakult közhangulat nem kívánja a migránsokat, akkor ne kampányold azt, hogy lebontjuk a kerítést és beengedjük a migránsokat. Biztos a kudarc. Hiába hasonlítják össze a letelepedési kötvényes pénzeseket a mezítlábas agysebészekkel, nem ugyanaz és az átlagember se veszi ezt be.
6. Az átlagembert nem érinti személy szerint és azonnal az, ha mások kapnak közbeszerzéseket vagy elfolynak az EU-s pénzek. Őt az Erzsébet-utalvány, a gázjóváírás, a rezsicsökkentés és a kerítés látszólagos biztonsága érdekli. Ha tehát az ellenzék elkezdi magyarázni, hogy ezek voltaképpen nem is jó dolgok, az bukó. Ha valaki azzal kampányol, hogy megvonja a határon túli magyarok szavazati jogát, az bukó.
Fognak belőle tanulni? Eddig sem sikerült. A Kurucon máris egymásnak estek, mindenki zsidó, hazaáruló. A kemény mag is. A liberók játsszák a sértett forradalmárt vagy már csomagolnak is, üvöltik a fórumokon a kínjaik és köpködnek mindenfelé, szervezik a tüntetéseket, amiket a saját szánalmas kis pártjaik ellen kellene.
Ezekre nem volt szüksége az embereknek és az egyetlen pártra szavaztak, ami kormányképes: a Fideszre.
Lesz aki elmegy külföldre, a nagy részük úgyis az MSZP alatt ment el és nem a Fidesz alatt. Sok sikert nekik. Ha pedig nyerni akar az ellenzék, nőjön fel a feladathoz. Fogják fel, hogy az elszámoltatás belengetése és a változás ígérgetése már nem hatja meg a népet, régóta hallják ezt. Ha pedig olyan pártok és emberek sorakoznak fel, akiken van bőven fognivaló, borítékolható a kudarc. Addig marad a Fidesz minden hibával és erénnyel együtt.

VáradiJános 2018.04.09. 20:19:19

@mh1973: nem baj, patkány, mi azért adunk egy esélyt a fajtád nélküli létnek - húzz a retkes rokonságod után!

VáradiJános 2018.04.09. 20:20:49

@Boar.: “Gyurcsány mint a baloldal ikonikus rosszfiúja az eddigi négy helyett kilenc mandátumot szerzett a pártjának...ez nem akkora bukás mint miniszerelnőki ambíciókat dédelgetni aztán pofára esni mint Vona”

És 30-at szerzett a fidesznek. És a csótány nem akar miniszterelnök lenni, tuti, mert megmondta. :)

A biztos utas 2018.04.09. 20:31:56

@teéjesenmindegy:
Nem, dehogy! Sokkal jobb igy, mondom en, a mi penzunkbol meg vannak mentve. Lehet orulni neki.

teéjesenmindegy 2018.04.09. 20:39:28

@A biztos utas: Tudod, ezt hívják szolidaritásnak, nem azt, hogy ideraknának párezer migrit.. Ha valaki az alföld közepén lakik, akkor nála nem fog a Duna soha árvizet okozni. Ennek ellenére az ő adójából mentik meg a dunapartiakat, ha kell. Őt meg amikor elveri a jég a faluját. Vagy éppen a devizahitel miatt ki akarják lakoltatni.

JorEl 2018.04.09. 20:40:59

"Nem értem igazából, hogy fordulhat elő ilyen eredmény, amikor mindenki szidja a jelenlegi rendszert"
Háát lehet, hogy a valóság kicsit szélesebb spektrumban létezik egy 30 fős zártkörű facebook csoporton túl :)

midnightcoder2 2018.04.09. 20:41:38

@mh1973: Tegyük hozzá, hogy azok a népek többnyire eredetileg Pesten laktak egy lakótelepen, csak aztán jött a gengszterváltás, a gyárat ahol melóztak ellopta a demokratikus ellenzék vezető ereje, majd amikor a lakótelepeket is eladta állam bácsi szarért-húgyért, akkor ők gyorsan megvették, majd még gyorsabban eladták a vételár többszöröséért, majd az isten háta mögött vettek maguknak házat, mondván hogy a segílykét ott is megkapják. A következő generáció pedig már abban nőtt fel, hogy ő a farkából is megél. A gyerekek is azt látták odahaza, hogy nem tanulni kell, hanem családot alapítani mielőbb, lehetőleg még tizenévesen. Ebbe a szép világba rondított bele a Patás a közmunkaprogrammal. Így szegény gyerek azt látja, hogy apukának dolgoznia kell menni a segílykéért, és esetleg még az is az eszébe jut némelyiknek, hogy szakmát tanuljon, hogy ne csak a lapát nyelének a támasztására legyen jó mint az apja.

midnightcoder2 2018.04.09. 20:44:38

@mh1973: "Nem kell 8 év sem és a ratkós gyerekek mindegyike nyugdíjba vonul, további pár százezer fiatal lelép erről a trágyadombról és nem maradnak csak a vidéki birkák, meg a tolvaj narancsok. Így nyilván 20 évig kormányon lesznek, csak épp adófizető polgár és gyerek nem lesz aztán sírhattok, hogy a magyar lakosság 7.5 millióra csökkent, hozhattok ide bármennyi ukránt, azok nem beszélik a nyelvet és teljesen más kultúrából jönnek."

20 éven belül minden fehér ember menekülni fog a mai Nyugat-Európából. Picit nézz rá te is Afrika népesedési adataira. Azok a derék emberevők némileg jobban más kultúrából érkeznek mint az ukránok, és sokkal kevésbé lesznek hajlamosak megtanulni a nyelvet.

Anselmo 2018.04.09. 20:52:56

Én ma reggel óta folyamatosan mosolygok :)))))))))))))))))

sakkosfx 2018.04.09. 20:56:14

Több ezer éves előnyük van az átverésben és valljuk be, mi nagyon le vagyunk maradva és így történt a fidesz győzelme! A népet meg becsületességre kötelezik a törvények által! Ezt megszívtuk! És az átlag embernek fogalma nincs a politikáról! Én is öreg koromra ismertem fel csak, az átverős nép furfangosságát! Mikor egy fideszes kinevetett! Na akkor kezdtem felfedezni az átverős nép erősségét ami a mi átverésünkben rejlik! És a nép soha nem hibás, mert átverték őket!

A biztos utas 2018.04.09. 20:57:20

@teéjesenmindegy:
Akkor nezzuk szepen sorjaban:

"Ha valaki az alföld közepén lakik, akkor nála nem fog a Duna soha árvizet okozni. Ennek ellenére az ő adójából mentik meg a dunapartiakat, ha kell."

Aki nem eleve az arterbe koltozik, ugye azokrol van szo? Remelem.

"Őt meg amikor elveri a jég a faluját. Vagy éppen a devizahitel miatt ki akarják lakoltatni."

Miert kellett a devizahitel? Mindig ezt szoktam kerdezni. Es tudod, meg soha egyetlen embertol se hallottam olyat, hogy a hid alatt kellett volna laknia, ha nincs a hitel. Azt tobbet hallottam, hogy nem kivancsi az idos szuleire, meg a parjanak az idos szuleire es alig varja, hogy elhuzhasson a kozelukbol. Meg azt is tobbet hallottam (igen sokat), hogy "nehogymar ne engedhessem meg magamnak, a szomszed is...." ami jol hangzik, csak tovabbra se ertem, miert az en penzembol. Akit elver a jeg, akit BAJ ER, azon segiteni kell, nyilvan. Aki meg szerencsejatekozik, bankkal bizniszel, azt meg nem kellene megmenteni, foleg nem az en penzembol. En ezt szivesen bele is mondom barkinek a szemebe.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2018.04.09. 20:58:37

Nagyon egyszerűen tudott ez előfordulni. Az ország jelenlegi vezetése elárulta a saját népét. Azokat az egyszerű embereket, akik vidéken szegénységben élnek, s legjobb esetben látják a köz tv-t, hallgatják a Kossuth rádiót és olvassák Mészáros Lőrinc megyei lapját. Mivel mindhárom média ugyanazt a szennyet, átverést öntötte a nyakukba, a szerencsétlenek elhitték. Most jót röhögnek a markukba és készülnek a további lopásokra, de a történelem majd ítélkezni fog felettük. Ilyen aljas módon utoljára a szegénységet Rákosiék használták ki.

Kupaklali 2018.04.09. 21:11:39

A sok ingyenelo fideszcsicskanak:
Kevesebb szavazatot kapott a csúti cigany es bandaja mint ami normalis rendszerben eleg a ketharmadhoz...

Ettol fuggetlenul lippsizzetek - le se tudjatok irni egy bites barmok-, mi az a lippsi...???:)))

Majd lehet csodalkozni h a kozmunkasok maradnak ebben az orszagban, meg negyevente az ukran betelepitettek egy hetre... ebbol lesz eltartva Viktor orszaga?

paráznabillegető 2018.04.09. 21:17:28

@midnightcoder2: gágágágá!!! hallga csak, hogy recseg-ropog az a nyugat! 'szen még 20 év, és összeomlik jól, meglássátok!
csak kitartás, elvtársak! fákász! izé... fókusz!

Tisztességes Természettudomány 2018.04.09. 21:37:45

"Nem értem igazából, hogy fordulhat elő ilyen eredmény, amikor mindenki szidja a jelenlegi rendszert, itt valakinek vaj van a füle mögött. "

Nem a blogokról kell tájékozódni, hanem a vidéki emberekkel való beszélgetésekből. Akkor majd megérted.

Vizilabda 2018.04.09. 21:54:35

Jó lenne, ha minden Fideszre szavazó hirtelen meghalna. Nyugodtabb és jobb ország lenne

2018.04.09. 22:48:50

@Boar.: Akkor mi bunkók majd valahogy megpróbáljuk jól érezni magunkat ebben a koszfészekben. Nélkületek.

2018.04.09. 22:49:38

@Vizilabda: Így beszél egy igazi demokrata. Valamikor tesztek is majd érte?

Boar. 2018.04.09. 23:14:54

@Balango: Mindez nem is zavarna, ha nem a tőlem beszedett adóból tartaná el a fidesz a magadfajta retkes, ingyenélő söpredéket...
De mindenre van megoldás, vállalkozás szlovákiába, bevásárlás a neten külföldről, napi fogyasztási cikkekért meg átlépek a határon horvátországba és a faszom sem fizet adót ennek a tetves rablóbandának.
Ígyaztán felőlem elmehettek a fideszes kurva anyátokba... :-)

VáradiJános 2018.04.09. 23:16:38

@Vizilabda: akkor végre kúrhatnád a sok hullát, mert gondolom anyád teteme már megtelt

VáradiJános 2018.04.09. 23:17:22

@Kupaklali: ja, Angliában 4/5 lenne. Buta patkány

VáradiJános 2018.04.09. 23:18:10

@Boar.: ja, csak hűen a parazita őseidhez

teéjesenmindegy 2018.04.09. 23:55:38

@Boar.: Ja, eddig nyilván a te adódból éltünk. De ugye akkor nem lesz semmilyen elvárásod innentől kezdve? Se eü, se iskola, se rendőr,se tűzoltó, se út nem kell neked, te függetlenedsz az országtól.

teéjesenmindegy 2018.04.10. 00:04:05

@A biztos utas:
Igen, tudod azokról van szó, akik nem az ártérben laknak. Mondjuk amikor Budapesten kellett pakolni a zsákokat.

Miért kellett a devizahitel. Baszod, általában az emberek szeretnek házakban lakni. Meglepő mi?
És nem csak itt, hanem nyugaton is a lakás nem olyan dolog, amit kéthavi fizuból megveszel, és esetleg ja, az emberek szerették volna az életüket élni.
Egyébként tényleg egy elérhetetlen álom, hogy a 30 éves ember megházasodjon, gyereket csináljon, és mindezt ne a szülei 50 nm-es paneljében tegye? Most komolyan hülye vagy?
A bankkal bizniszeltek? Hát igen. Azért eléggé előreláthatatlan volt, hogy bebaszik egy világválság, meg hogy a svájci jegybank elengedi a frankot. Ezt azért lehet annyira hirtelen és kiszámíthatatlan eseménynek tartani, mint azt, hogy a Duna árad.

És tényleg mi a faszt kellett volna tenni? Tényleg hagyni, hogy 20-30-50 ezer ember menjen a híd alá? Ez tényleg baloldali szociálisan érzékeny hozzáállás.

Boar. 2018.04.10. 00:05:13

@teéjesenmindegy: Egyrészt eddig se nagyon kaptam vissza semmit. Másrészt ha nektek, szaros ingyenélőknek, az ukrajnából importált magyarul sem beszélő szavazóitoknak jár akkor nekem mint született magyar állampolgárnak is...

VáradiJános 2018.04.10. 00:11:13

@Boar.: kár volt bújtatnunk a tetűhintás nagyanyádat

A biztos utas 2018.04.10. 00:15:25

@teéjesenmindegy: Ki mondta, hogy en balos vagyok, te szegeny? :D
Nem kell osszevissza magyarazni hulyesegeket, tudod te jol, ki az, aki bajba JUT es ki az, aki szerencsejatekozik, illetve a kenyelme erdekeben probalkozik igy vagy ugy.
Szerintem te vagy a hulye es tulsagosan hozzaszoktal valami gulyaskommunizmushoz, ha ilyen ferden gondolkodsz. Itt kapitalizmus van, nem? Olyankor tudod, fizetni kell a dolgokert, ez sajnos ilyen. Amikor meg a torlesztoreszletek felmennek, akkor meg tobbet kell fizetni. Az errol szolo figyelmeztetes meg is jelent az osszes bank ugyfeltereben annak idejen, meg a valsag ELOTT. Emlekszem, mert en vettem a faradtsagot es elolvastam. Ez kerlek szepen a PSZAF tajekoztatoja volt, semmi kisbetu, hanem csupa nagybetuvel erthetoen, hogy mindenki megertse, le volt irva, milyen kockazattal jar a devizahitel.
Mi lesz, ha tiz meg husz meg meg tobb Forinttal dragabb lesz a frank... szepen le volt vezetve. A problema az, ahogy mi kevesen vagyunk, akik tudunk es hajlandoak is vagyunk olvasni.

Aki devizahitellel jatszott, az egesz egyszeruen spekulalt. Es nem jott be neki, ami addig meg oke, amig nem velem fizettetik meg a jatekot.

De mondom, barmikor belemondom barmelyik spekulans szemebe, hogy spekulans. Magyarazhatsz, amit akarsz.

David Bowman 2018.04.10. 01:05:19

" fele meg van elégedve a rendszerrel"
Vagy sokkal rosszabbra számított, ha még hülyébbek kerülnek hatalomra.

David Bowman 2018.04.10. 01:08:54

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
" ma vannak olyan kisvárosok, ahol a bennszülött fiatalok kisebbségben vannak. "
Kisváros? London? Frankfurt? Bécs? Az összes?

teéjesenmindegy 2018.04.10. 01:34:13

@Boar.: Mondjuk lehet, hogy tényleg nem kaptál semmit az állmtól. Normális iskolát egészen biztosan nem, ahogy olvaslak

teéjesenmindegy 2018.04.10. 01:41:37

@A biztos utas:
"Itt kapitalizmus van, nem? " Az usában kapitalizmus van? Mert ott mondjuk a Fordot vagy a Chryslert mentették meg, mert ha bedőlnek, akkor néhány százezren beszopják.

Olyanok nem voltak a tájékoztatókban, hogy mi van, ha duplájára emelkedik a frank + adósbesorolás szerint a kamatok is a háromszorosára nőnek. Ezzel senki nem számolt.

De, még mindig ott vagyunk, hogy akkor 20 ezer spekuláns burzsuj család menjen a híd alá, mert el kell szedni tőlük a másfél szobás panelt? Szenvedjenek a kulákok, mi? Megérdemlik, hát hogy képzelték, hogy lakásuk lesz, ahol élnek, meg szaporodnak?

megamedve 2018.04.10. 02:09:21

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:
Rákosiék másképp csinálták. Akkor azért tapsoltak az emberek, mert féltek. Most meg azért tapsolnak az emberek, mert őszintén örülnek! (Hogy megvédi őket a rendszer a zombimigránsoktól)
Van különbség!

megamedve 2018.04.10. 02:10:24

@VáradiJános:
Azért ezt a szintet tartani nem egyszerű....

FLAZZ 2018.04.10. 02:36:49

Libnyaf honfitársaim! A zsigeri gyűlölettől elvakultatok. Nem is vezsitek észre, hogy mit szívtok magatokba a médiából. Szar lehet így élni.

odamondó 2018.04.10. 05:29:56

Mindenki szidja a kormányt. Mármint a te ismerősi körödben én egyáltalán nem ezt tapasztaltam.

mh1973 2018.04.10. 05:56:03

@józan_paraszti_ész: a 2. és a 3. csak apróság, az igazán pofátlanság és az igazi lopás ennek 10000x-e, ami nem az országban hasznosul, mert vhol távol keleten van és soha nem kerül vissza az országba.

mh1973 2018.04.10. 06:02:08

@teéjesenmindegy: mit hazudozol, az eü fizetős, vagy éveket vársz, mert a fiatal orvosok 80%-a leleépett. A suli, ovi, bölcsi fizetős mert az állami pénzből már csak világításra futja. A rendőrök nem védenek, csak felső utasításra büntetnek, magyarán szólva a családomtól bevasalt havi 300e Ft adóból csakis és kizárólag a közvilágításra futja, aminek a minősége a szétopott uniós milliárdok miatt értékelhetetlen!

mh1973 2018.04.10. 06:03:43

@odamondó: az enyémeim között 100-ből 5 nari bólogatót nem találsz, vsz kicsit fejlettebb értelmiségi szinten vannak, mint te és bármelyik buggyant ismerősöd!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.10. 06:30:25

@Boar.:

Ez így igaz, de azt hiszem, mindenki érti, hogy ez Gyurcsány maximuma, s az MSZP meg lassan bele fog halni most mát a gyurcsányi ölelésbe.

Vizilabda 2018.04.10. 06:37:41

Egyértelműen csalás volt ez az eredmény, biztos Putyin is besegített benne.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2018.04.10. 06:39:21

Szerintem dühösen toppants a lábacskáddal, úgy hatásosabb, posztoló.

Petrus Rosidus Maximus 2018.04.10. 07:01:53

Magyarországon nagyon alacsony a politikai intelligencia. Ezt a választást a migráncsoktól befosatott egybites falusi suttyo-bunkók százezrei-milliói nyerték meg a Fidesznek. Az a réteg, amely a legutobbi hvg videon hőbörgött azon hogy az EU bevezeti az arab számokat.

Figyel Castro 2018.04.10. 08:43:30

Ha az amcsi vakasztasba belenyult Putyin, gondoljuk a magyarba nem tette? Lásd még: Paks. De amúgy se hagyja a pincsikutyàjàt...

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.04.10. 08:45:03

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: Értem, most ez a központi magyarázat nálatok libsiknél, hogy az m1-et néző vidéki tahók nyerték meg a választást a Fidesznek. Az a baj veletek-ezért kaptok ki rendszeresen-mert csak leegyszerűsítő sztereotip formákban vagytok képesek szemlélni a világot. Nem ismeritek a valóságot, mert burokban éltek.
Eddig egyébként nem az volt a szöveg, hogy az állami tv-t senki nem nézi? Most mégis erre vezeted vissza ,hogy harmadjára is szoptatok? Nem érzel itt egy apró ellentmondást?
Az retek klub pedig éppúgy elérhető bárki számára mint az m1- vidéken is..

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.04.10. 08:46:58

@Rozsdabarna.: Gondolom a politikai intelligenciát te, meg a DK-s nyuggerhordák képviselitek..:))

VáradiJános 2018.04.10. 08:48:05

@Rozsdabarna.: gondolod, hogy érdemed amiért a kilincsfejű anyád a hétkerbe ellett le téged?

Figyel Castro 2018.04.10. 08:48:16

@VáradiJános: ez az összes válaszod erre? Na ez a fidesz szavazótábora.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.04.10. 08:48:51

@Figyel Castro: Megmondtam egy hete, hogy mostanra már a "Zorbány elcsalta a választást" lemezt teszitek fel..:)

Figyel Castro 2018.04.10. 08:51:03

@EU zászlót mindenhova!: újabb narancstroll? De sokan vagytok! Ja, hogy Vitya pont ezeket gyűjti? Gratulálok!

Szelid sunmalac 2018.04.10. 09:31:49

Egyebkent azert azt hadd tegyem hozza,hogy az itt hozzaszolo fidesztrollok is a magyar lakossag tajekozottabb felet kepviselik. Igen, ez igy van. Most sokan kozuluk alfehaborodnak, hogy lehulyezik a videki szavazokat, meg magyarazzak, hogy nem is a migrancsok miatt szavaztak ugy ,hanem a hatterben komplett gazdasagi elemzesek alapjan, megfontoltan valasztottak, de mindannyian tudjuk, hogy ez nem igaz. Meg kepzett ismeroseim is kepsek megkerdezni, hogy valoban nem eroszakonak-e meg minket itt naponta, meg hogy nem robbantgatnak-e ejszakankent nalunk a migrancsok. Es amikor elmagyarzzuk, hogy ez kurvara nincs igfy, nem hiszik el, hiszen ok "tudjak" a tvebol / radiobol / netrol hogy ez nem igy van. Igenis az emberek tobbsege egyszeru es egyszeruen manipulalhato. Ha ez nem igy lenne, a fidesz is disszertaciokkal probalna oket meggyozni, nem Soros! meg Migrancs! egyszavas felkialtasokkal. De mivel ezek mukodnek, ezert hazugsag, hogy a nep es a videki magyar lakossag nem egyszeru. De az. Ez nem lenezes, nem inellektualis faszveres, hanem tenymegallapitas.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2018.04.10. 10:02:32

@Zed is not dead yet: Ez egy hamis birka. Az eredetinek a neve mellett ott van a weboldala is.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2018.04.10. 10:05:56

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ez most komoly? Szavazóbiztos voltam és hozzánk is jött be pár fazon aki ragaszkodott hozzá, hogy saját tollat használjanak pont emiatt. Azt hittük csak pár zizi de akkor ezek szerint nem helyi eset volt.

Aznap este több mint 800 szavazatot néztünk át és mindegyik normális volt. Ez kb olyan facebookon terjedő konteó lehet mint a "Oltások Autizmust okoznak" és társai.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2018.04.10. 10:09:40

@Rozsdabarna.: Lehet hogy sokként fog érni de a világon -a demokratikus országokban- MINDENÜTT alacsony a választási intelligencia. Elég csak megnézni pl az USA kampányát.

Ha jól rémlik 2002-ben a Fidesz próbálkozott intelligens kampánnyal. Nem ígérgettek, hanem azt gondolták hogy az eredmények majd beszélnek helyettük + nem mentek bele a kicsinyeskedő szardobálásba. Az eredmény már ismert. Aki választást akar nyerni annak nem a legnagyobb, hanem a legkisebb IQ-jú emberekre kell bekalibrálnia magát. Mivel abból jóval több van mindenhol.

Ma Baker 2018.04.10. 10:09:45

@Szelid sunmalac: "magyarazzak, hogy nem is a migrancsok miatt szavaztak ugy ,hanem a hatterben komplett gazdasagi elemzesek alapjan, megfontoltan valasztottak, de mindannyian tudjuk, hogy ez nem igaz"

Ahogy az is igaz, hogy ballib "tájékozottabb" ismerőseimtől sem hallok semmi mást, csak stadiont meg Mészáros Lőrincet. Ez úgy jó 2 fokkal lejjebb van mint a migránsozás.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2018.04.10. 10:14:26

@EU zászlót mindenhova!: Először is veled ellentétben nekem senki sem ad ki központi utasítást. Van saját véleményem is, nem úgy, mint neked. Másodszor, én sohasem mondtam, hogy nem nézik az M1-et.
Harmadszor, lehet, hogy sokkal jobban ismerem nálad a valóságot, mivel én benne élek.
S még valami. Ne próbálj beskatulyázni sehová sem, mert nem vagyok a jelenlegi pártok közül egyiknek sem a tagja.

Szelid sunmalac 2018.04.10. 10:38:59

@A biztos utas: Ezt te soha nem fogod tudni megertetni veluk, mert hat ok nem hibasak. a PSZAF, a gyurcsany, a libas, a bankok, a nemzetkozi karvalytoke, a gyikemberek, de OK, ok soha! Hiszen masok is ezt csinaltak! Ez igy volt rendjen. Senki nem mondta, hogy gondolkodni kell, azert ne varjunk amr el mindent!

Tsteinar 2018.04.10. 11:09:38

A falukban elok oriasi tobbsege szavazott a Fideszre. Oket nem eri el a kozossegi media, nem olvasnak netet stb. A nagyszuleim peldajan latom, hogy M1-et neznek, mert az az M1 hiaba van ATV, meg Hir tv. Ugyanazt az ujsagot olvassak amit 40 eve, csak most propaganda lap lett a megyei hirlap. Felnek a migrancsoktol bar meg egyet se lattak es orulnek az Erzsebet utalvanynak. Az eletuk a helyi kisbolt es a haz kozotti uton zajlik. A faluban a lakossag 70-80% hasonlo. Es ez Dunantul.

Szelid sunmalac 2018.04.10. 11:15:44

@Ma Baker: Lejjebb? Mi az, hogy lejjebb? De tudod mit, legyen igy. Ez megint egy olyan mert a Piftike is szintu erveles. Tehat ha vannak szerinted is bevallottn hulyek, akkor az is rendben van, ha mindenki mas hulyen szavaz? Vagy ezzel most ervenytelenitetted, amit irtam? Nem ertem. Mire lyukadsz ki vele?

Szelid sunmalac 2018.04.10. 11:20:04

@Tsteinar: Ugyanezt leirtam mar en is parszor, de ugy tesznek, mintha ez nem igy lenne es sapitoznak, hogy tajekozatlannak hivjak a videki szavazokat. Pedig ez bizony igy van.

Tsteinar 2018.04.10. 11:42:37

@Szelid sunmalac: Nem mondom, hogy ez reprezentativ felmeres, de en ezt latom a sajat csaladi peldan es az o szomszedjaikon keresztul es ez nem borsodi meg szatmari zsakfalu, ahol el sem tudom kepzelni milyen tudatlansagban elhetnek az emberek. Nekik aztan lehet magyarazni, hogy magannyugdij, meg tobbkulcsos SZJA. Elkezdtem vegignezni a videki korzetekben az aranyt, es a varosokhoz csatolt falukban tarolt a kormanypart, a varosokban osszesegeben tobb volt a nem kormanypartra leadott szavazat.

donkihote007 2018.04.10. 12:56:21

.. már megint mindenki szembe megy az autópályán!?

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.04.10. 18:04:36

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: Te magadat skatulyázod be a idióta kommentjeiddel..
Akkor most mi az álláspont? Kevesen nézik a "szar állami tévét" vagy sem. Hamar, kérd a direktívát, hogy mit kell most akkor az ilyen kényelmetlen kérdésekre válaszolni...:)))

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.04.10. 18:06:12

@Figyel Castro: Nyomasd a "Zorbány csalt" lemezt, hisz ezért kapod az éhbért. Ne pazarold a karaktereket másra..:)))

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.04.10. 18:07:57

@Szelid sunmalac: Mert ugye a panelek népe az olyan kurvára tájékozott ugye? Hagyjuk már ezt..Mindenkinek egy szavazata van, ez a demokrácia..

Figyel Castro 2018.04.10. 18:08:18

@EU zászlót mindenhova!: érdekes, miért nem ment a választás.hu? Hová lettek a szavazólapok? Hát a jegyzőkönyvek? Megannyi kérdés...

Figyel Castro 2018.04.10. 18:09:35

@EU zászlót mindenhova!: “direktívát, hogy mit kell most akkor az ilyen kényelmetlen kérdésekre válaszolni...”
Ilyen ukázt a te pártházadban osztogatnak csak...

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2018.04.10. 19:37:13

@EU zászlót mindenhova!: Te balfasz egyértelműen leírtam az előző írásomban, hogy soha nem mondtam, vagy írtam azt, hogy kevesen nézik az M1-et. Pontosan azt írtam, hogy CSAK ezt nézik. (mert nincs pénzük, így maradnak az ingyenes csatornák).Nem ártana, ha megtanulnál szöveget értelmezni is néha.

Pagát 2018.04.10. 20:38:22

@Vizilabda: "Egyértelműen csalás volt ez az eredmény, biztos Putyin is besegített benne. "
Putyin biztos nem, te ha nálatok volt, akkor te viszont igen. Amiért nem mentél el és számoltad a szavazatokat! Lehet gürizni, és nem hülyeséget beszélni! Ld. korábbi kommentjeimet!
Csalni csak ott lehetett, ahol az úgynevezett ellenzéki szavazók még arra is lusták voltak, hogy odaálljanak a hivatalból kirendelt meg a többi párt szavazatszámlálói mellé!
Ezt még Fletó is elismerte, hiszen pont ő mondja, hogy ahol nem volt saját szavazatszámláló, azokban az eredményekben nem hisz! Talán tetszettek volna szavazatszámlálót delegálni!
Jahogy egyszerűbb részegen kígyót-békát beszélni?
Hát, nem is csodálkozom semmin! Csak amikor az agymosottak agymosottaznak! Mi is az? Siralmas vagy nevetséges?

Pagát 2018.04.10. 21:03:20

@Figyel Castro: " érdekes, miért nem ment a választás.hu? Hová lettek a szavazólapok? Hát a jegyzőkönyvek? Megannyi kérdés... "
Neked még nem fagyott le a géped? Irigyellek!
Milyen szavazólapokról meg jegyzőkönyvekről beszélsz? Hányszor voltál szavazatszámláló?
Minden szavazatszámláló elkérheti a jegyzőkönyvet, amit ő maga írt alá a szavazatszámlálás lezárultával! A miénk is itt van nálunk. Igen, összenéztem azzal, hogy mi van a valasztas.hu-n!
És tadaaaammm: Ugyanaz van fent. Micsoda meglepetés! És hol vannak a szavazólapok? A helyi választási bizottságoknál! Ugyanis fellebbezési időszak van. Ha nem az lenne fent a valasztas.hu-n, mint a jegyzőkönyvemben, akkor én lennék az első, aki fellebbezne. De ugyanaz van!
Megjegyzem nálunk is hibázott a szavazatszámláló bizottság, meg a hivatal. Ugyanis iszonyat nagy kicseszés szerencsétlen falusi Polgármesteri hivatalban levőkkel, mikor az utolsó pillanatban lép valaki vissza, de persze ilyenek a játékszabályok. Azután választás előtt szombat délben kapnak 12 óra szorgalmi feladatot, hogy húzzák át minden szavazólapon a visszalépett jelölteket. Pár ezerből hibáztak egyet-kettőt. Aki nem hibázik, legközelebbre jelentkezzen segítőnek!
Jó, mondjuk durva hiba a nemzetiségi szavazóknak pártlistás szavazólapot adni tucatszám, de ezt ki is szúrták rögtön az elemzők, mert nem stimmelnek a számok.
Szóval felejtsük már el az eltűnő tintát, meg az ilyen baromságokat mert ezeket bárki pillanat alatt ellenőrizheti és fél óra múlva tele lenne vele a média. De nincs tele, csak akinek a fejét elcsavarták a gyíkemberek.

Figyel Castro 2018.04.10. 21:10:32

@Pagát: eltűnő tinta, dehogy. Komplett szavazólapok/ellenzéki szavazatok. Vezíred csak nagyban dolgozik, Putyinnak bármit!

Pagát 2018.04.10. 21:37:34

@Figyel Castro:
Részletezd kérlek az elméletet, kezdek kíváncsi lenni!

A biztos utas 2018.04.10. 22:53:02

@teéjesenmindegy: Hadd kerdezzek mashogy okoskodo baratom:
Ha bejon a devizaspekulacio, akkor ezek a csaladok nekunk fizetnek valamennyit a kozosbe, ahogy mi most a kozosbol adunk nekik? Erre felelj, aztan majd mehetunk tovabb :D

(Ameddig a takarod er, ha ismered a mondast...)

Figyel Castro 2018.04.10. 23:20:56

@Pagát: elmélet, kérlek... ha nem a lakájmédiából tájékozódnák, látnád te is...

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.04.11. 11:07:35

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: Hihi, akkor a nézettségi adatokat biztos hamisítják(lefelé)..:)) Vedd már észre, hogy nem tudsz ebből jól kijönni kis hülyém..:)

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.04.11. 11:08:59

@Figyel Castro: Úgy hallom Gyuri bácsi szétcsapni készül hazai kitartottjai között, megunta a balfaszságotokat. Kezdhetsz izgulni..;)

Figyel Castro 2018.04.11. 11:37:39

@EU zászlót mindenhova!: nekem nem kell félnem semmilyen mondvacsinált ellenségtől, neked viszont Gyuri bácsitól nagyon is kell. A Manyup és az MNB-tartalék kitalicskázása után vajon mi lesz a következő?

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2018.04.11. 11:56:30

@EU zászlót mindenhova!: Te balfasz. Hajtogatod a magadét, de arra nem veszel fáradtságot, hogy normálisan elolvasd amit leírtam. Tudod mit? Légyszíves idézd tőlem azt a szöveget, ahol én azt írtam, hogy nem nézik az M1-et. Azt viszont örömmel látom, hogy elkezdődött újra a munkaidőd. Gondolom, amikor tegnap este írtam, már lejárt és húztad haza a csíkot.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.04.11. 12:09:51

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: Tehát akkor szted rengetegen nézik az m1-et, csak a nézettségi adatokat hamisítják, ugye butus? Más lehetőség nincs..

"Azt viszont örömmel látom, hogy elkezdődött újra a munkaidőd. "

Ne magadból indulj ki már folyton..:)

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.04.11. 12:11:06

@Figyel Castro: Próbálkozz siminél, bár ő most leépíti a "birodalmát", de hátha fizet egy-két ballibsi trollt..:))

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2018.04.11. 13:26:37

@EU zászlót mindenhova!: Nem érdekelsz a nézettségi adataiddal sem. Tűnj el az életemből. Menj kinyalni a főnököd valagát, mert a végén még csokis lett a nadrágja.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.04.11. 16:42:38

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: Nem úszod meg ilyen könnyen butus ! Az m1 nézettsége 4% körüli. Szóval jó nagy hülyeséget mondtál, amikor erre próbálod visszavezetni a választási buktátokat..:)

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.04.11. 16:45:03

@Figyel Castro: Fúú ez aztán komoly érv kedves egy mondatos kis barátom. Tudod ez olyan óvodai homokozó színvonal. Láthatóan azóta nem sikerült tovább fejlődnöd. Megrekedtél, ez van..:)

Figyel Castro 2018.04.11. 16:47:08

@EU zászlót mindenhova!: nem, sajnos veled (veletek bégető narancskullancsokkal) nem lehet az óvodai homokozónál magasabb színvonalon... ez van, sajnos. Nem én rekedtem meg, ti, immár 8. éve. Lassan a pelenkát is visszaveszitek.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.04.12. 09:45:33

@Figyel Castro: Te mikor vetted le a pelust, miután április 8-a éjjelén alaposan összecsináltad magad?

Figyel Castro 2018.04.12. 09:46:28

@EU zászlót mindenhova!: nem összecsináltam magam, hanem elhánytam...
süti beállítások módosítása